Magyarok Nagyasszonya

Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén arra emlékezünk, amikor Szűz Mária – a mózesi törvény és a kor szokása szerint – negyven nappal Jézus születése után bemutatta gyermekét a jeruzsálemi templomban, ahol jelen volt Anna és Simeon is, aki a nemzeteket megvilágosító világosságnak nevezte Jézust. A világ világosságával való találkozás szimbólumaként alakult ki a gyertyaszentelés szokása, melyből a Gyertyaszentelő Boldogasszony elnevezés is származik. Az ünnep alkalmából Csordás Gábor plébános atya mutatott be szentmisét február 2-án este a Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyházban.

A liturgia kezdetén a hívek a kezükben tartott gyertya lángja mellett várták a gyertyaszentelési szertartást, majd a világ világosságával való találkozást az Eucharisztiában. Az ünnep evangéliuma (Lk 2,22-40) Urunk templomban történt bemutatását írta le, melyben két idős ember, Anna és Simeon történetét hallhattuk – fogalmazott elmélkedésében Csordás Gábor atya. A plébános kiemelte, már mindkét idős arra készül, hogy hamarosan elhagyják a földi életet és megkapják becsülettel megélt életük jutalmát. Várják a Messiás eljövetelét, ahogy Isten megígérte, és ahogyan megjövendölték a próféták. A két idős, hithű zsidó ember, Anna és Simeon látja, hogy Isten valóban beteljesítette ígéretét. Látja, pedig a kis Jézus ugyanúgy nézett ki, mint bármelyik másik újszülött. Mennyire ismerték, mennyire közeli és szoros kapcsolatban voltak az Istennel, hiszen amikor meglátták, azonnal felismerték a kisgyermekben az Isten Fiát! Milyen jó lenne nekünk is ilyen közel lenni és meglátni Istent, noha ő mindig velünk van a személyes életünkben, a közösségeinkében is, sőt a másik emberében is. Sok minden eszünkbe jut a másikról, de az talán nem, hogy az Úr Jézus az, aki általa beszél hozzám, kér valamire vagy szólít. Milyen jó lenne közel lenni az Úrhoz és felismerni őt ott is, ahol úgy gondoljuk, hogy nincs jelen. Amikor nagy szentek életeiről olvasunk, láthatjuk, hogy mennyire jól ismerik és felismerik életükben az Istent. Felismerik azokban a helyzetekben és azokban az emberekben is, akiket mások elutasítanak, sőt Istentől eltávolodottnak gondolnak.

Urunk bemutatásánál mások is vannak a templomban, akik látják a gyermeket, de nem vesznek róla tudomást, mert kinézetre ugyanolyan, mint az összes többi újszülött, a szülei is egyszerű emberek, semmivel sem tűnnek ki, és persze mindenki csak a felszínt nézi. Hányszor van, hogy mi is csak a felszínt nézzük a másikban, aki lehet, hogy újra és újra idegesít a viselkedésével, de hogy mi van benne, mi mozgatja, mi váltja ki belőle, nem gondolunk bele.

Jézust nyilvános működésekor, a csodatételekben, a halottak feltámasztásában, az ördögűzésekben is látják az emberek, de nem ismerik fel, elsiklanak fölötte, vagy elzárkóznak tőle. Pedig minden adott, hogy felismerjék Jézusban a Messiást, akit évszázadok óta annyira várnak: ott vannak a prófétai jövendöléseik, a hagyományaik, vallási, szent szövegeik, kultúrájuk, de amikor ott áll előttük Jézus, és egyértelműen mondja és mutatja, hogy ő a Messiás, akkor hirtelen elfordulnak tőle. Azért mert nem ilyennek várták, mert ők akarták egymásnak, sőt az Istennek megmondani, hogy milyen legyen az a bizonyos Messiás.

Márpedig a szeretet, akár az Isten felé, akár a másik ember felé irányul, azzal kezdődik, hogy „elfogadlak olyannak, amilyen vagy. Tudom, hogy mit kellene rajtad javítani, de elfogadlak”. Az istenkapcsolatom építését azzal kell kezdenem, hogy elfogadom az Isten akaratát, elfogadom, amit szán nekem és ne én akarjam megmondani, hogy így vagy úgy cselekedjen velem. Egy kapcsolat abban a pillanatban kezd komolyabbra fordulni, amikor igent mondunk a másikra: „Igen, ismerlek téged és így szeretlek, amilyen vagy.”

Gyertyát szentelünk, mert a gyertya lángja fényt hoz a világba. A világ világosságáról az tud igazán tanúságot tenni, aki bízik benne és őszintén ki tudja mondani, hogy érdemes az Istenben hinni, mert nem csap be és betartja ígéretét. Így válik a keresztény ember igazi világossággá ebben a világban, mely tele van csalással, hazugsággal, szemfényvesztéssel, ahol már nincs értéke az adott szónak. Nekünk, keresztényeknek kell megmutassuk, hogy az Isten szavának van súlya, és mi erre akarjuk építeni az életünket és erről akarunk tanúságot tenni – hallhattuk Csordás Gábor atyától Urunk bemutatásának ünnepén.

Fotó: Kardos György

© Magyarok Nagyasszonya-főplébánia