Magyarok Nagyasszonya

A keresztények egységéért felajánlott imahetet Nyíregyházán is megszervezték. A járványhelyzetre való tekintettel rövidített, háromnapos programot zártak január 18-án a belvárosi református templomban. Igét hirdetett Csordás Gábor szabolcsi prépost, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye Lelkipásztori Intézetének igazgatója, a nyíregyházi Magyarok Nagyasszonya-templom plébánosa.

Az ökumenikus imahét nyíregyházi záróalkalmán jelen volt Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök, Kovács Csaba rozsréti parókus, valamint a Görögkatolikus Papnevelő Intézet növendékei és rektora, Dobos András is.

Bár szétszakadozva él Krisztus egyháza, különféle felekezetekbe tömörülve, s ezt a tényt sokan botrányosnak tartják, azért látnunk kell, hogy ebben a sokszínűségben igen nagy gazdagság rejlik, sokat tanulhatunk egymástól. A tanításokban, szertartásokban sok a különbség, de Krisztusba vetett bizalmunk és hitünk összeköt minket, testvérekké tesz. Jó átélni Krisztus egyházának egységét. Együtt dicsérni, magasztalni Istent, együtt imádkozni egymásért. Bizonyosak lehetünk abban, ahol ketten vagy hárman összegyűlnek Krisztus nevében, ott ő maga is jelen van, amint megígérte” – köszöntötte az egybegyűlt keresztényeket Kovács László Attila evangélikus lelkész a Nyíregyháza belvárosában található református templomban.

Ez az alkalom, a járványra való tekintettel, a belvárosi, nagyobb közösségeket megmozgató utolsó találkozás volt. (A megyeszékhely külső városrészeiben a kisebb közösségek a hét többi napján is imádkoztak együtt, egymás templomaiban.) Az imaalkalmat vezető liturgikus lelkész az idén a keleti keresztények által kiválasztott mottót is felolvasta, mely Máté evangéliumában a napkeleti bölcsek történetéről olvasható: „Láttuk az ő csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy imádjuk őt” (Mt 2,2).

Ebből a szakaszból kiindulva tartotta meg elmélkedését az igehirdető, Csordás Gábor római katolikus plébános. A történet zárásáról, a napkeleti bölcsek más úton való visszatéréséről prédikált. Visszatértükkor a királyok nem oszthatták meg örömüket, hogy meglátták a Messiást, mert az Úr más útra szólította őket.

„Mögöttünk, akiket a világiak történelmi egyházaknak szólítanak, közös történelmünket tekintve évezredes út áll, kerestük évszázadokon át Krisztust, s napról napra meg is találjuk őt, aki számtalan formában itt van közöttünk. Mi, akik megtaláltuk Krisztust, belekiabálnánk a világba, itt van, de ezt csak kevesen hallják meg, a világ süketsége miatt nem tudjuk megosztani örömünket. Talán nekünk is más úton kellene járnunk, máshová visszatérni: Jézushoz” – fogalmazott. Az ehhez szükséges megújulásról – közösségi, egyéni, erkölcsi lelki aspektusokat vizsgálva – gondolkodott a plébános a továbbiakban. A nyüzsgő, zakatoló világban nyugalomra vágyunk, de amikor Isten komolyan megszólítja az embert, fel akarja inkább állítani: „Gyere, indulj el!” S azt is hagynunk kell, hogy ő vigyen minket, ne a saját fejünk után menjünk. A Lélek képessé tesz minket arra, hogy feltaláljuk magunkat ebben a világban. Ám mire egy kihívást megoldunk, jön helyette száz másik probléma, s ebben a gyorsan változó világban a saját emberi erőnkből nem tudunk utat találni, csillaggá válva utat mutatni. Ehhez szükséges a megújulás.

„Mit vár az Isten? Mindenekelőtt nyitott szívet; hogy ami az útra keléskor hiányt jelent, azt az Úrral töltsem be; a képességet, hogy a kudarcokból is tanuljak; letenni az Úr elé, amim van, a legkedvesebbeket is: a vágyaimat, az örömeimet” – magyarázta Csordás Gábor. Sok tervünket kell odahagyni, de mi már egy új szövetségben élünk. A Szentlélek itt munkálkodik köztünk. Csak rajtunk múlik, hogy a Lélek általi munkálkodást el tudjuk-e fogadni.” Az elmondott gondolatok összegzéseként, az útkeresés bizonytalanságát és a megtalálás bizonyosságát magában foglaló költeményt, Márkus József Háromkirályok című versét olvasta fel a szónok.

„Elértük a sivatagot, ahol sáskán éltünk, értelmét vesztette múltunk és nevünk.
Úgy hívtuk egymást: Arany, Tömjén és Mirha,
mert már csak az ajándék volt a fontos, melyet magunk helyett adunk.
A reménytelen csupasz ég alatt egymáshoz bújtunk, mint a vadak.
Vártuk a jelet.
A csillag szárba szökkent és újra vezetett.
Vezetett a csillag, aztán a barmok gőze, és most itt állunk a pásztorok közt előtted,
féligazságokat kántáló bölcsek, előtted, nyiladozó szemű megváltó bizonyosság,
fogadd el a tömjént, az aranyat és a mirhát”
(részlet)

Az imaórán zenei szolgálatot végzett a református gyülekezet énekkara.

Az ökumenikus imahét perselyadományait a nyíregyházi keresztény testvérek a baptista közösség számára ajánlották fel.

Forrás: Magyar Kurír

© Magyarok Nagyasszonya-főplébánia