A Debrecen – Nyíregyházi Egyházmegye idén is megrendezte Női Lelki Napját Nyíregyházán a Magyarok Nagyasszonya- társszékesegyházban. A nap előadója Dr. Németh István püspöki titkár, hitoktatási referens, teológiai tanár volt, aki a „Reményteli női alakok a Szentírásban” címmel tartott rendkívül inspiráló előadást. A nap zárásaként pedig Palánki Ferenc megyéspüspök mutatott be …
Nagyböjt 1. vasárnapján Nyíregyházán, a Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyházban mutatott be szentmisét Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök, amelyet Ferenc pápa mielőbbi gyógyulásáért ajánlott fel. Homíliájában a főpásztor a Jézus megkísértésével kapcsolatos evangéliumi fejezetről beszélt. Az első, hogy a követ változtassa kenyérré, hiszen meg tudja csinálni. Jézus azonban soha nem tett magáért csodát, csak …
A 2025-ös évben az Egyházmegyei Szavalóverseny döntőjét február 22-én, szombaton Nyíregyházán, a Magyarok Nagyasszonya Plébánián rendezték meg, ahova 15 település, 19 plébániájáról érkeztek a résztvevők. A nap programja a hivatalos megnyitóval vette kezdetét, ahol Palánki Ferenc megyéspüspök mondott köszöntőbeszédet, majd Dr. Németh István hitoktatási referens és püspöki titkár ismertette a …
Emlékeztetjük a Kedves Testvéreket, hogy lehetőségük van, adójuk 1 + 1 % – át, a Magyar Katolikus Egyház, valamint Egyházközségünk alapítványa javára felajánlani. Egyházunk technikai száma: 0 0 1 1. A Nyíregyházi Magyarok Nagyasszonya Alapítvány adószáma: 18793194-1-15 A felajánlásokat előre is köszönjük!
Az idei évben a Házasság Hete mottója az volt: Beszélgessetek a házasságotokért! A hét során e gondolat köré szervezte programsorozatát a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye családreferense Nagy Csaba atya, munkatársaival közösen. A Házasság Hete egyházmegyei programsorozatának csúcspontja Nyíregyházán a Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyházban megtartott szentmise volt, ahol Palánki Ferenc megyéspüspök az idei évben jubiláló …
Február 16-án vasárnap délután Sóstón is érezték a hideget mindazok, akik vállalkoztam arra, hogy a Házaspárok útja állomásainál imádkozzanak, Palánki Ferenc püspök atya, Nagy Csaba egyházmegyei családreferens atya, és az állomások felolvasását vállaló jubiláns házaspárok vezetésével. „A Házaspárok útján végig jártuk a házasságunkat a férjemmel. Újraéltük a jót és rosszat …
2025. február 9-én vasárnap délután, az idei Házasság hete egyházmegyei programsorozatának első rendezvényén, Nagy Csaba egyházmegyei családreferens atya vezetésével közösségeink házaspárjai adtak hálát és imádkoztak házasságukért. A közös imádság után mindenkinek jólesett a sóstói 424 Étterem felajánlása, a finom meleg tea, melyet ezúton is hálásan köszönünk. A résztvevő házaspárok visszajelzésükben …
Szeretettel várjuk a házaspárok, jegyespárok és érdeklődők jelentkezését a Házasság hete egyházmegyei programsorozatunkra az alábbi linken: Jelentkezési űrlap
Három helyszín – öt korosztály – 320 gyerek. Az idei tanévben is kétfordulós Egyházmegyei Szavalóversenyt rendez az egyházmegyei hitoktatási iroda. Az elődöntőket január 25-én, szombaton – Ajakon, az Ajaki Tamási Áron Katolikus Általános Iskolában, – Debrecenben, a Szent Anna Plébánián és a Szent József Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégiumban …