Magyarok Nagyasszonya

Jézus szeretetparancsa kapcsán a mai korban hármas parancsról beszélünk: Isten-, a felebarát- és önmagam szeretetéről. Mivel a szeretet hármas iránya egy szerves egységet alkot, az életünk szépsége múlik azon, mennyire tudjuk ezt a hármat harmóniában megélni – hallhattuk Jakus Ottó atya elmélkedésében a március 12-én este bemutatott szentmisén, a nagyböjti lelki esték sorozatának IV. alkalmán a Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyházban.

Márk evangéliuma 12. verse 28b-34. szakasza ma este arra hív minket, hogy húsvét felé közeledve és készülve, keressük azt az utat, amelyet mindannyiunknak járni kell ebben az istenkereső lármában – kezdte Jakus Ottó atya Ady Endre azonos című versét (Az Isten-kereső lárma) segítségül hívva az elmélkedéshez, majd elmondta: az idei nagyböjtünk is ilyen istenkereső lárma. Pedig a nagyböjt inkább a csendességet kívánná. A csöndben történnek az igazán fontos dolgok az életben, de most nincsen csendességünk. Ami körülvesz minket, az minden, csak nem csendesség. Lárma, zűrzavar, bizonytalanság, félelem, aggodalom, szorongás. Mi lesz? Mikor lesz vége? A világ a járvány nélkül is zajos lenne, és nagyon kellene dolgozni azon, hogy a lármából elcsendesedjünk.

Az evangélium szerint gondolkodva, nem csak istenkereső lármáról lehet szó, hanem isten-, felebarát- és önmagam-kereső lármáról. Nincs ma ember, akinek most az életét ez a külső lárma ne érintené. De ha mélyebbre tekintünk, akkor egyfajta belső lármáról is beszélnünk kell. A belső lárma a keresés nyugtalansága: istenkereső-lárma, felebarátkereső lárma, önmagam-kereső lárma, melyek mélyen, legbelül zajlanak, még akkor is, ha kifelé a szebbik arcunkat mutatjuk. Miközben a főparancs, amiről az evangéliumi szakaszban szó van, mozdítani akar minket – fogalmazott Jakus Ottó atya.

Milyen viszonyban állunk Jézus főparancsával? Úgy tűnik, hogy az Isten, a felebarát és önmagunk helyes szeretete mintha veszekednének egymással, s talán ez okozza bennünk a belső lármát. Nem tudjuk, melyiknek van prioritása, melyik az, amelyikkel most jobban kellene törődnünk. Az Isten szeretetével, az Istennel való kapcsolatunk javításával? Efelé kellene mozdulni? Vagy talán az embertársam szeretetével, embertársaimmal való kapcsolatom javításával? Vagy önmagam felé? Talán nem figyelek eléggé önmagamra és lehet, hogy ebbe az irányba kellene mozdulni?

Belső harcaink lármásak, hiszen se ezzel, se azzal nem törődünk úgy, ahogyan kellene. De Jézus arra hív, hogy foglalkozzunk ezzel, mert az életünkről, a hitéletünkről van szó, amikor a főparancsról gondolkodunk, és annak szellemében próbálunk előre mozdulni az életünkben.

Az evangélium szerint egy törvénytudó találkozik a názáreti rabbival, Jézussal, és beszélgetnek a törvény magyarázatáról, hogy melyik a legfőbb parancs. Kicsit olyan ez, mint amikor két pap teológiai dolgokról kezd beszélgetni. De most itt nem erről van szó. Az ószövetségi Szentírásban, Mózes öt könyvében 613 parancsolat szerepel. Ebből 365 tiltó parancs, 248 pozitív, inspiráló vagy ösztönző parancs. Melyik az első, a legfőbb parancs? Jézus, amikor a törvénytudó kérdésére válaszol, a sok törvény közül kettőt emel ki: Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből! A második így szól: Szeresd felebarátodat, mint saját magadat! Ezeknél nincs nagyobb parancs. (Mk12, 29b-31).

Szeresd Uradat… Szeresd felebarátodat, mint saját magadat! A két parancsolat nem is egyazon helyen található az Ószövetségben, ezért nem is tartották egymással egyenragú törvénynek. Nagyon fontos nekünk, keresztényeknek, hogy tudjuk, Jézus egymás mellé helyezte az istenszeretet- és a felebarát szeretetének parancsolatát, azaz egyenrangúvá tette egymással, ezért az egyház hagyománya szerint a kettős szeretet parancsának is nevezzük. Fontos kiegészíteni, hogy a mai korban hármas parancsról beszélünk: Isten-, felebarát- és önmagam szeretetéről, mert a mai kor embere önmagával nagyon érdekes viszonyban van. Vagy túl sokat gondol magáról, vagy túlzottan alábecsüli önmagát. Mivel a szeretet hármas iránya egy szerves egységet alkot, az életünk szépsége múlik azon, mennyire tudjuk ezt a hármat harmóniában megélni. Érdekes, hogy a keresztény gondolkodásban félünk önmagunk szeretetétől, mert attól tartunk önzés lesz belőle, ami jogos félelem, hiszen hajlamosak vagyunk önző módon élni, és aki önző módon él, az nem törődik Istennel és nem törődik a felebarátjával. De ahhoz, hogy tudjunk Istennel és a felebaráttal törődni, helyes önismeretre, a képességeink helyes értékelésére, gyengeségeink ismeretére is szükség van. Aki valamelyikkel nem törődik, annál ez a három nincs szerves egységben. Ne féljünk, mert a szívünk, a lelkiismeretünk megsúgja, hogy most éppen melyikkel kell jobban foglalkozni: önmagammal, az Istenemmel vagy a felebarátommal.

Istenkeresésünknek az az értelme, hogy megtaláljuk benne önmagunkat és a felebarátunkat. Nagyon kedvelem a sivatagi atyákat, akik azért vonultak ki a sivatagba, hogy ott remeteéletet élve megtalálják Istent. Miközben a sivatagban Istent keresték, a csendben önmagukkal is találkoztak. De nem voltak annyira remeték, hogy remetetársukkal vagy azokkal az emberekkel, akik elmentek hozzájuk lelki tanácsot kérni, ne lettek volna szeretetteljesek.

Akik ma este itt vagyunk, mozdulni akarunk az életünkben. Istennel való kapcsolatunkat az imádsággal próbáljuk erősíteni. Ugyanakkor jóleső érzéssel nyugtáztam, hogy a nagyböjti élelmiszergyűjtésre rengeteg adomány érkezett a Testvérektől a rászorulók számára, tehát a felebaráti szeretet gyakorlása is rendben van, elmozdultunk valamennyire. A Biblia erről információkat közöl és átlényegülésre, átalakulásra hív minket, melyet biblikusan megtérésnek neveznek. Azaz mozduljak Isten felé, önmagam felé, embertestvéreim felé. De hogyan mozduljak? Úgy, hogy minden nap időt akarok szánni az Istenre, időt akarok szánni a felebarátomra és időt akarok szánni önmagamra. Egy fontos információ a Bibliában a felebarátról. A héber nyelv úgy mondja, hogy r`h, (ejtsd: réáh), ami azt jelenti: a másik. Ki az én felebarátom? A másik. A szó görög megfelelője: az, aki közel áll hozzám. Közel állnak hozzám, akikkel egy háztartásban élek, akikkel egy közösségben élek, de közel van hozzám az utca embere is. Tehát az a felebarátom, akivel az élet éppen összehoz, akivel éppen találkozom.

Még egy pillantást vetve a hármas parancsra: Isten-, a felebarát- és önmagam szeretetére, nem az a kérdés, hogy ki az Isten, mert azt a teológusok megválaszolják. Az a kérdés, hogy ki az én Istenem? Hogy milyen a róla alkotott képem? Az Istenemről alkotott képem az ismereteimből és a tapasztalataimból áll össze. Az ismeretek összessége, amit kicsi gyerekkorom óta megtanultam szüleimtől, nagyszüleimtől, a hitoktatótól, az aktuális atyától, aztán az olvasmányaimból, a filmekből, a médiából, amiket információként befogadtam és ismeretté vált bennem. De ez nem a teljes istenkép. Hozzátartozik még a megélt tapasztalat, ami velem történt, amit nem vehet el tőlem senki, mert az én tapasztalatom az Istennel kapcsolatban, aki mellettem állt, akkor amikor talán az embertestvéreim elfordultak tőlem, mert nem voltak a testvéreim. Amikor beteg voltam, amikor el kellett búcsúznom egy szeretett hozzátartozómtól és segített, hogy ebből a mély gyászból kijöjjek, amikor a szenvedély rabságából kiszabadított és még folytathatnánk a sort személyes tapasztalatokból. Ezekből alakul az istenkép és ezektől lesz személyes az én istenképem. Az hogy Isten szeret engem, hogy irgalmas, könyörületes és hosszantűrő, akkor válnak élővé, ha társul hozzá személyes tapasztalat is.

A felebarátom, aki közel áll hozzám. Itt sem az a kérdés, hogy ki az én felebarátom, hanem az hogy én kinek vagyok a felebarátja? A másiknak. Annak, aki közel áll hozzám. Amikor pedig önmagunkról gondolkodunk, akkor sem az a kérdés, hogy ki vagyok én? Nekünk hívő embereknek, a főparancs szellemében élőknek inkább az a kérdés, hogy kié vagyok én? Az Istené és az embertársamé, aki közel áll hozzám, azé vagyok, és már nem azt keresem, ami nekem hasznos, hanem azt, ami a másik javát szolgálja – hallottuk Jakus Ottó atyától a nagyböjti lelki esték negyedik alkalmán.

A szentmise – benne az elmélkedés – a YouTube-on IDE KATTINTVA megtekinthető.

A lelki esték záró elmélkedésébe március 19-én, pénteken 18 órai kezdettel kapcsolódhatunk be, a járványügyi szigorítások miatt immár kizárólag online, egyházközségünk YouTube-csatornáján keresztül.

Fotó: Kardos György

© Magyarok Nagyasszonya-főplébánia / PE