Magyarok Nagyasszonya

A pandémia idején – 2021. március 15-től – Németh István atya, a Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyház káplánja által vezetett bibliaórák az online térbe költöztek, ahol közreadjuk a Márk evangéliumának adott szakaszához tartozó szentírás-magyarázatot István atyától.

Munkácsy Mihály: Golgota (1884)

Kényszerítettek egy arra menőt, cirenei Simont, Sándor és Rúfusz atyját, aki éppen a mezőről jött, hogy vigye a keresztet. (Mk 15, 21)

Nagyon érdekes bibliai versről van szó. Szinte semmit se tudunk a cirenei Simonról, mégis akik először olvasták az evangéliumot valószínűleg jól ismerték, ha nem is Simont, de Sándort és Rúfuszt. Mintha az evangélista azt mondaná: Tudjátok, Sándornak és Rúfusznak – akiket jól ismertek – az apja vitte a keresztet. Mi az evangélista célja ezzel a megjegyzéssel? Annak a közösségnek, akinek írta az evangéliumot, volt valamilyen köze Jézus szenvedéséhez. Ők is a történet részesei voltak. Ezzel minden egyházi közösségnek ezt mondja: mindenkinek lehet köze Jézus szenvedéséhez.

Zárójelben meg lehet jegyezni, hogy Cirenéről egyébként elég sokat tudunk. Észak – Afrikában található település volt, ahol jelentős zsidó közösség élt a régészeti feltárások szerint. Lehet, hogy Simon Jeruzsálemben volt az ünnep miatt? Ez nem valószínű, mert az evangélium szerint a mezőről jött. Akik az ünnepre zarándokoltak fel Jeruzsálembe, valószínűleg nem mentek a mezőre (dolgozni). Azonban, ha Simon dolgozni volt, akkor nem nagyon vág össze az evangélista megjegyzésével, miszerint az ünnep első napján történik Jézus kivégzése, amikor a zsidók már nem dolgoztak.

Nem tudunk meg sokat cirenei Simonról. Egy arra járó ember volt, akit ismerhetett a márk-i olvasóközönség, és őt kényszerítették a kereszthordozásra. Azonban még ennek se tudjuk az okát. Nem bírta volna Jézus a keresztet? Nem akarták a zsidók, hogy Jézus vigye a keresztet? Pilátus rendelkezett volna így? A katonák sajnálták meg Jézust? Nem mondja meg az evangélista a pontos okokat, ezzel nagy szabadságot biztosít az értelmezésre. De a legvalószínűbbnek tűnik, hogy a jelenet célja az, hogy az adott közösségnek is van köze a passióhoz. Jézus szenvedéstörténete nem egy rideg elbeszélés, hanem mindannyiunknak van köze hozzá.

Majd kivezették arra a helyre, melynek Golgota, azaz Koponyahely a neve. (Mk 15, 22)

Jézust kivezetik. Ez az ige óriási erővel bír, azonban nem azért, mert Jézus nem szabad akaratából vállalta volna a szenvedést, hanem a kivezetni igével aláhúzza a szent író, hogy Jézus átadta magát a katonai hatalomnak: őt vezetik. Ez Jézus igazi nagysága, mert királyként (Istenként) képes volt arra, hogy átadja magát az embereknek.

A helynek a neve Golgota volt. Azt, hogy pontosan mit jelent a hely neve, nem tudjuk már megmondani. Az evangélista Koponyahelynek fordítja, ami valószínűsíthető, de több lehetséges variáció is van arra, hogy milyen arám (vagy héber) szóból ered a Golgota kifejezés. A Golgota pontos helyével kapcsolatban is több teória kering, de nagy valószínűséggel Jeruzsálem falain kívül volt található.

Ott mirhával kevert bort kínáltak neki, de nem fogadta el. (Mk 15, 23)

Ezzel a verssel rengeteg probléma van. Elsőként nem tudjuk, hogy kik kínálták Jézusnak a mirhával kevert bort. A szövegkörnyezetből arra következtethetünk, hogy a katonák voltak a kezdeményezők, de ezt nem konkretizálja az evangélium. Vannak olyan források későbbi korokból, amelyek arra engednek következtetni, hogy a kivégzések előtt a gazdag jeruzsálemi asszonyoknak kötelező volt a halálra ítéltnek mirhával kevert bort adni, a Példabeszédek könyvének tanítása miatt: „A búslakodóknak adjátok a részegítőt, s a bort azoknak, akik el vannak keseredve, hadd igyanak és felejtsék nyomorúságukat, hogy ne gondoljanak többé bajukra!” (Péld 31,6-7). Lehet, hogy ezt a szokást örökíti meg Márk evangélista és Jézus azért utasítja el a bort, mert ő nincs elkeseredve, ő nem búslakodó – tudja, hogy mit miért tesz.

Az is lehetséges, hogyha a katonák adják Jézusnak a mirhával kevert bort, akkor valamilyen drága dolgot akarnak neki adni. Képesek voltak pénzt kiadni arra, hogy tovább csúfolják Jézust: hiszen egy királynak a lehető legjobb és legdrágább dolog (bor) jár. Jézus azonban megelégeli a gúnyt és nem fogadja el (a bort).

Egy másik értelmezés szerint a katonák Jézus szenvedését akarták fokozni fizikai értelemben. Más forrásokból ismert, hogy ha túl sok mirhát tettek a borba, az roppant keserű lett. A haláltusájára készülő embert még így is szenvedtetni akarják: valami keserűt adnak neki, ahelyett, hogy a szomjúságát enyhítenék. Jézus azonban ezt elutasítja. Egy másik teória Jézus elutasítására: gondoljunk bele, nem rég még azt mondta a tanítványoknak az utolsó vacsorán, hogy csak akkor iszik a borból, ha már az Atya országában lesz…

Azután keresztre feszítették és megosztoztak ruháin sorsvetéssel döntve el, kire mi jusson. A harmadik óra volt, amikor megfeszítették. (Mk 15, 24-25)

Nagyon szűkszavúan fogalmaz az evangélista: Jézust egyszerűen keresztre feszítik. Nem részletezi, hogy hová szúrták be a szöget, mit kellett kibírnia, egyszerűen csak ennyit mond el Jézus szenvedéséről, hogy keresztre feszítik. Majd pedig egy zsoltárvers teljesedik be: „elosztották maguk között ruháimat, és köntösömre sorsot vetettek” (Zsolt 22,19).

Az evangélista azt is megjegyzi, hogy Jézust a harmadik órában feszítették keresztre. Három óránként tudunk valamit Jézusról a kereszten: a harmadikon megfeszítik, a hatodik órában beáll a sötétség, a kilencedikben pedig meghal Jézus. Nagyon gyakori volt, hogy a történetírók egyes dolgokat mindig hármas csoportra osztva meséltek el. Nem véletlen, hiszen ha valamit meg akarunk jegyezni, azt a fejünkben rendszerezni kell. A hármas szám pedig jó rendszerező elv. Az evangélista ezzel a hármas tagolással azt szeretné elérni, hogy mindig emlékezzünk Jézus szenvedésének állomásaira.

Valószínűsíthető egyébként, hogy a harmadik óra 9 órát jelentett, délben állt be a sötétség és 3 órakor halt meg Jézus a kereszten Márk evangélista szerint.

Az elítélésének okát jelző táblára ezt írták: „A zsidók királya.” (Mk 15, 26)

Más forrásból is tudjuk, hogy az elítéltek feje felé táblát tettek, amire ráírták elítélésük okát. Márk evangélista nagyon jól megválasztja Jézus halálának okát: ő a zsidók királya. Pilátus és a katonák gúnyt űztek ebből, és kinevették ezt az okot, magát Jézust pedig csúfolták vele. Azonban mi, az evangélium olvasói, sokkal mélyebb dologra döbbenhetünk: Jézus valóban király. Keresztre feszítése pedig még jobban kihangsúlyozza királyi mivoltát. Ő egy olyan király, aki mindent megtesz értünk és ezért a legvégsőkig elmegy.

Vele együtt keresztre feszítettek két rablót is, egyiket jobbjára, másikat baljára. Így beteljesedett az Írás szava: „És gonosztevőként bántak vele.” (Mk 15, 27-28)

Mintha csak Izajás próféta szavai teljesednének be: „Ezért osztályrészül adok neki sokakat, és hatalmasokkal osztozik a zsákmányon, amiért halálra adta életét, és a bűnösök közé számították; pedig ő sokak vétkét viselte, és a bűnösökért közbenjár” (Iz 53,12).

De egy másik történet is eszünkbe juthat. Az evangélista Jézust itt már királyként mutatja be, az ő királyságában – a kereszten. Emlékezzünk vissza, hogy két tanítványa is volt, akik a jobbján és a balján szerettek volna lenni a királyságában: „Ekkor eléje járultak Zebedeus fiai, Jakab és János, és így szóltak: Mester! Azt szeretnénk, hogy amit kérünk, tedd meg nekünk. Ő megkérdezte tőlük: Mit akartok, hogy megtegyek nektek? Azt felelték: Tedd meg nekünk, hogy egyikünk a jobbodon, másikunk pedig a bal oldaladon ülhessen a te dicsőségedben” (Mk 10,35-37). A Zebedeus-fiak nincsenek itt, még nem értették meg Jézus igazi dicsőségét. Messze vannak most tőle a tanítványok, akik a pompában szerettek volna osztozni. Jézus pedig most van az igazi pompájában: az életét adja az emberekért – megteszi az Atya akaratát.

A járókelők káromolták őt és fejüket csóválva mondogatták: „Te, aki lerontod és harmadnapra fölépíted (Isten) templomát, szabadítsd meg magadat, szállj le a keresztről!” Ugyanígy gúnyolódtak az írástudókkal együtt a főpapok is.

„Másokat megszabadított, önmagát nem tudja megszabadítani. A Messiás, Izrael királya, szálljon le most a keresztről, hogy lássuk és higgyünk”, mondogatták egymásnak. Ugyanígy szidalmazták azok is, akik vele együtt voltak megfeszítve. (Mk 15, 29-32)

Ezen a pontos azt mutatja be Márk evangélista, hogy Jézus halálával beteljesednek az Írások: „Aki csak lát, mind gúnyt űz belőlem, félrehúzza ajkát, fejét csóválgatja: Az Úrban bízott, mentse meg őt, szabadítsa meg, ha kedvét leli benne” (Zsolt 22,8-9), illetve: „Gúny tárgyává lettem előttük, ha látnak, fejüket csóválják” (Zsolt 109,25).

Németh István, káplán

© Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyház