Magyarok Nagyasszonya

A pandémia idején – 2021. március 15-től – Németh István atya, a Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyház káplánja által vezetett bibliaórák az online térbe költöztek, ahol közreadjuk a Márk evangéliumának adott szakaszához tartozó szentírás-magyarázatot István atyától.

A hatodik órában sötétség támadt az egész földön. A kilencedik óráig tartott. (Mk 15, 33)

Az ókori irodalom számos műve szerint a legfontosabb emberek halálát sötétség kísérte. Lehet, hogy Márk evangélista is szeretné felhívni a figyelmet arra, hogy Jézus is fontos személyiség. Ő az egész világ ura, nem csoda, hogy a természet is reagál a halálára. Az evangéliumból kitűnik, hogy mindez 12 és 15 óra között történik – tehát a legvilágosabb időszak változik sötétséggé. Elképzelhető, hogy éppen Ámosz prófétára utal az evangélista: „És azon a napon – mondja az Úr Isten –, délben nyugszik majd le a nap, és fényes nappal sötétséget borítok a földre” (Ám 8,9). Ámosz próféta ezt Izrael utolsó napjára vonatkoztatja, mintha a sötétség a végidőt jelképezné itt. Valaminek eljött a vége, ez az utolsó nap – holnaptól kezdve minden más lesz.

Kilenc óra tájban Jézus hangosan fölkiáltott: „Éloi, Éloi, lámmá szábáktáni? Vagyis: én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?” (Mk 15, 34)

Jézus utolsó szavai a 22. zsoltárból valók, mégis az evangélista nem héberül, hanem arámiul idézi ezt a zsoltárt. Érdekes, hogy Jézus szájába nem héber, hanem arám szavakat ad. A héber nyelv volt a szent nyelv, amit az istentiszteletek alkalmával használtak, az arámit pedig a mindennapokban. Mintha csak azt akarná bemutatni az evangélista, hogy Jézus az anyanyelvén szól az Atyájához. Egy bensőséges pillanat ez. Mit jelentenek ezek a szavak? Egyszerre van bennük a bizalom és a szenvedés. Hiszen Jézus elhagyottnak, magányosnak érzi magát: szenved. Mégis óriási bizalom van ezekben a szavakban: az ő Istenéhez imádkozik. Nem ingott meg Jézus hite, nem távolodott el az Atyától. Bízik benne, mert ő az Istene, csak most szenved, nagyon nehéz neki.

Ennek hallatára néhány ott álló megjegyezte: „Illést hívja.” (Mk 15, 35)

Tényleg nem értették Jézust? Elképzelhető, mert az Éloi és az Illés (Elijah) között valóban nincs sok különbség. Vagy pedig direkt csúfolják még ezzel is? Hiszen köztudott volt a zsidók körében, hogy Illés a Messiás előfutára, tehát el fog érkezni és el fog menni oda, ahol a Messiás van. Ha Jézus valóban a Messiás, akkor most hívja le Illést, hogy vele legyen és megszabadítsa.

Egyikük mindjárt odafutott és ecetbe mártott szivacsot nádra tűzve, inni adott neki. „Hadd lássuk, eljön-e Illés, hogy megszabadítsa” – mondta. (Mk 15, 36)

Ismét egy zsoltárrész teljesedik be: „Sőt epét adtak nekem enni, szomjúságomban ecettel itattak” (Zsolt 69,22). Ezenfelül nem tudjuk, hogy pontosan mi volt a céljuk az ecetbe mártott szivaccsal. Valószínűleg még tovább akarták gyalázni Jézust, hiszen ezzel meghosszabbíthatták volna a szenvedését.

Ekkor Jézus hangosan fölkiáltott és kilehelte a lelkét. (Mk 15, 37)

Jézus halálát nem úgy írja le az evangélista, hogy meghalt, hanem hogy kilehelte a lelkét. A Lélekkel van kapcsolatban a halála, mintha csak a Szentlélekre utalt volna Jézus. Jézus meghalt, kilehelte a Lelkét, ami mindannyiunkat éltet. Természetesen elképzelhető az is, hogy az evangélista a lehető legszebb és legköltőibb kifejezést akarta alkalmazni Jézus halálára, utalva ezzel is Jézus különös fontosságára.

Ekkor a templom függönye kettéhasadt, felülről egészen az aljáig. (Mk 15, 38)

Nem részletezi az evangélista a függöny kettéhasadását, ránk van bízva az értelmezése. Egyrészről félelmetes dolog: még a Templom függönye is kettéhasadt Jézus halálával, mert valami borzalmas és félelmetes történt. Ugyanakkor lehet egy isteni jel is. A kettéhasad ige Jézus keresztelkedésénél található meg Márk evangélistánál, amikor kettéhasad az ég és az Atya hangja hallatszik az égből. Tehát a függöny kettéhasadása lehet egy teofánia is: az Isten megmutatkozik, hogy most minden beteljesedett.

Amikor a százados, aki szemben állt vele, látta, hogyan lehelte ki a lelkét, kijelentette: „Ez az ember valóban az Isten Fia volt.” (Mk 15, 39)

Márk evangéliumának egyik igazi csúcspontja. Végre kimondta egy ember is, hogy Jézus az Isten Fia. Eddig csak a tisztátalan lelkek és maga az Atya nyilatkoztatta ki, most pedig egy pogány ember teszi le a legnagyobb hitvallást. Jézus valóban az Isten Fia.

Messziről több asszony figyelte a történteket. Köztük volt Mária Magdolna, Mária, a fiatalabb Jakab és József anyja, meg Szalómé, akik már Galileában is kísérték őt és gondját viselték. Rajtuk kívül még sok más asszony is volt ott, akik vele együtt mentek föl Jeruzsálembe. (Mk 15, 40-41)

Ezek az asszonyok az igazi tanítványok, akik a legvégsőkig kitartottak és távolról nézik őt. Ezekhez az asszonyokhoz kell nekünk is hasonlókká lennünk, mert csak ők tartanak ki Jézus mellett Márk evangélista szerint. Nincs itt Péter, sem János, sem a tanítványok, csak az egyszerű asszonyok, akik hűek és kitartók. Az evangélista pozitív példának mutatja be őket: lehet így is élni az életet.

Mikor már estére járt az idő – készület napja vagyis szombat előtti nap volt –, jött arimateai József, egy előkelő tanácsos, aki maga is várta Isten országát. Bátran bement Pilátushoz és elkérte Jézus testét. Pilátus meglepődött, hogy már meghalt. Magához hívatta a századost és megkérdezte, hogy csakugyan meghalt-e már. Amikor a százados útján meggyőződött róla, odaadta a testet Józsefnek. Az halotti leplet vásárolt, majd levette őt a keresztről és begöngyölte a lepelbe. Azután sziklába vájt sírboltba helyezte, és követ gördített a sír bejárata elé. Mária Magdolna és Mária, József anyja megfigyelte, hogy hová temették el. (Mk 15, 42-47)

Sok olyan esetről tudunk, amikor a rómaiak a kereszten hagytak testeket megszégyenítés gyanánt és a vadállatok ették le a halottak testét a keresztről. De Jézusnak nem ez a sorsa, mivel arimateai József, aki előkelő ember volt, tehát a zsidó arisztokrácia tagja, megszervezi Jézus temetését. Pilátus pedig meglepődik, hogy Jézus meghalt, hiszen sokkal hosszabb ideig szoktak haldokolni a kereszten. De most már semmit sem akadályoz meg.

A Passió elbeszélése azzal zárul, hogy az asszonyok megfigyelték, Jézust hová temették. Ez nem véletlen, hiszen ők lesznek majd a feltámadásnak is a tanúi. A hűséges követők, Jézus társai, vele vannak mindig és figyelik Jézus életének minden eseményét. Ilyen az igazi keresztény ember: figyeli azt, hogy mi történik Jézussal. Miért teszik? Mert szeretik őt. Erre vezet rá a szenvedéstörténet: mi is lehetünk ilyenek, mint ezek az asszonyok, akik figyelik Jézust, mert mi is képesek vagyunk arra, hogy szeressük a mi királyunkat, Jézust.

Németh István, káplán

© Magyarok Nagyasszonya-főplébánia