A papi szolgálat mindig valakivel együtt teljesített feladat – Ünnepi rekollekción köszöntötték az egyházmegye jubiláns papjait Nyíregyházán

A ünnepi találkozó közös imával kezdődött, majd Csordás Gábor atya, a társszékesegyház plébánosa tartott előadást, amelynek témája az új Római misekönyv volt. Ezt követően pedig Bosák Nándor nyugalmazott püspök atya mutatott be hálaadó szentmisét a társszékesegyházban, amelyen már az egyházközség hívei, a papokért imádkozó Serra közösség tagjai is részt vettek. A szentmisén koncelebrált Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök, dr. Törő András püspöki irodaigazgató és az ünneplő ezüstmisés plébánosok.

Jézus, az örök főpap, aki az Isten ajándékát hozza a világnak és a világ áldozatát ajánlja fel a mennyei Atyának. Mélységes titok ez, de ez az alapvető struktúrája a keresztény vallásunknak, mert Jézus az Isten ajándékaként az Isten üdvözítő szándékát teljesíti és, hozza el közénk és ezzel üdvözíteni akarja a világot. Ez az üdvözítő szándék tölti el a papi szolgálatnak, papi életünknek is az alapját, forrását és irányát – kezdte elmélkedését a gyémántmisés Bosák Nándor püspök atya, aki a papi szolgálat misztériumáról, a papi közösségről, egybetartozásuknak, az egymásra utaltságuknak a különös ajándékáról fejtette ki gondolatait.

Elmélkedésének bevezetőjében hangsúlyozta, hogy a ma ünnepelt 25 és 60 éves papi szolgálat csak alkalom arra, hogy az ember életének bizonyos helyzeteiben újra átgondolja és újra befogadja az életét és szolgálatát az Isten nagy-nagy művébe, Jézus papi üdvözítői feladatába. Ezért az egyházi gyakorlatban nemcsak a nagy jubileumokat ünnepeljük, hanem a húsvéti ünneplés egyik fontos részeként, nagycsütörtökön, az olajszentelési szentmisén a papság alapítását, ahol a papság együtt Krisztusra tekintve megújítja papi elkötelezettségét, szolgálatát.

„A papság valójában a húsvéti misztérium része, mert abból forrásozik, amely isteni ajándékot az Egyház ünnepel: Jézus keresztáldozatának és föltámadásának a mélységes titkát, és ebbe helyezte bele az Úr Jézus az Oltáriszentség alapítását.”

Mit jelent a papi szolgálat? Elsősorban Isten szolgájának áldozatát és szenvedését. Krisztus úgy teljesítette papi feladatát, hogy odaadta az életét és föláldozta értünk, az üdvösségünkért, és föltámadva megnyitotta az örök életet és az üdvösséget az emberi világ számára.

Éppen ezért a papi szolgálat alapítása, amit Jézus az utolsó vacsorán rendelt el, az egész papi életet belehelyezi ebbe a nagy-nagy erőtérbe, misztériumba.

Ezért a mi papságunknak egyrészt áldozati jellege van, a szolgálatunk pedig az üdvösség és a föltámadt életnek a szolgálatát jelenti. Amikor pappá leszünk, Jézusnak ebből a kegyelméből és áldozatából, valamint ennek a kiosztásából részesedünk.
Jézus az utolsó vacsorán rendeli el azt a kegyelmet és megbízást, amit adott az apostoloknak. Talán egyszerű, de mégis érdemes rá figyelni.

Az utolsó vacsorán Jézus az apostolokat megáldoztatja. Kezébe veszi a kenyeret, megtöri az apostoloknak, adja nekik a bort, hogy részesedjenek belőle, mert az az Ő áldozatának a foglalata, a valósága, az odaadás és az isteni beteljesedés. Amikor megáldoztatja az apostolokat, utána adja nekik a hatalmat: ezt cselekedjétek az én emlékezetemre! Ezért a papi életünknek ezen a dimenzióit újra és újra át kell gondolni.

A papi élet odaadás, áldozat, vagyis oda tesszük az életünket, szolgálatunkat a Jóisten kezébe, hogy Ő használja azt föl az emberek üdvösségére, de ugyanebben a szolgálatban ott van az a meggyőződés, hogy ha igazán Krisztussal együtt végezzük ezt a szolgálatot, akkor ennek az üdvösség a célja, az eredménye.
Áldozat és megdicsőülés. Ez van belefoglalva abba, amit szentmiseként kaptunk az Úr Jézustól.
Amikor tehát a szentmisét végezzük, és benne újra átéljük, megvalósítva azt az áldozatot, amit Krisztus hozott, akkor igazában bele kapcsolódunk és részt vállalunk Jézus tevékenységéből.

A saját papi szolgálatunk részesedés keresztjének és föltámadásának kegyelméből. Ebbe áll bele a pap és ebben értjük meg, foglaljuk össze azt, amit a papságról tartunk. Odaadjuk magunkat, Krisztus elfogadja szolgálatunkat és beleajándékozza a föltámadás kegyelmét.

Ezek bár elvont és elméletinek tűnő gondolatok, azonban ha vizsgáljuk papi életünket, akkor ezekbe a fogódzkodó pontokba kell kapaszkodni, amikor papi életünk áldozatot, odaadást és megkötöttséget, akár szenvedést és küzdelmet jelent, mert akkor hasonulunk igazán Jézushoz. Amikor végezzük szolgálatunkat, akár az evangéliumot hirdetjük, vagy a szentségeket kiszolgáltatjuk, akkor nem a magunk kegyelmét, ajándékát, hanem Krisztus föltámadásának kegyelmét osztjuk és visszük az emberek elé. Ebben az összefüggésben érdemes és kell a magunk személyes életét, ajándékát, hivatását elhelyezni és keresni az életünk minden helyzetében azt, hogy mi az, ami engem Krisztushoz köt, és amit Isten dolgaiból, ajándékaiból kaphatok.”

Bosák Nándor püspök atya ezután elmondta, hogy hosszú éveken keresztül nagycsütörtökön a papi ígéreteik megújítására készülve igyekezett ezt az ünnepet bensőségessé és olyanná tenni, ahol újra és újra átgondolják a papi életnek azokat az ajándékait és feladatait, amit kaptak a Jóistentől. Utánanézett, hogy abban az évben, amikor az idén ezüstmisés papokat fölszentelte, mi volt a nagycsütörtöki útmutatásnak a gondolata, az iránya.
Akkor arról beszélt, hogy

a papszenteléskor egy szentségi testvériség, egy közösség jön létre: „Mert a papság nem egyéni vállalkozás, nem magánügy, hanem befogad bennünket Krisztus valahová és mi az Ő követését közösen egymásra figyelve fejezhetjük ki.

Márk evangélista az apostolok kiválasztásánál egyenként felsorolja a 12 apostolnak a nevét, de ettől kezdve – amikor az apostolokról beszél –, már nem név szerint említi őket, hanem mindig azt a kifejezést használja, hogy a
tizenkettő, vagyis a közösségről beszél. Sőt, amikor Júdás kiesik az apostolok közösségéből, a föltámadás után, azt mondja:  a tizenegy…

Ez azt fejezi ki, hogy az a szolgálat, amit kapunk nem az én ügyem, hanem azt a nagy papi közösségben éljük meg.

Van még egy talán egyszerűnek tűnő utalás: A föltámadás után egy alkalommal Péter azt mondja a társainak: megyek halászni. A többiek pedig így szólnak: mi is veled
megyünk. Mélységes kifejezése ez annak, hogy

az apostoli szolgálat mindig valakivel együtt teljesített feladat. Ez az egybetartozásunknak, az egymásra utaltságunknak a különös ajándéka.

Nem helyes tehát, ha papi életemet magánúton akarom teljesíteni, a magam gondolata szerint és a magam érdeke szerint.

A szentmise bemutatásának a módjai, apró részletei valamilyen formában mindig az engedelmességre mutatnak, hogy odaállunk az egészhez, a nagyhoz, az egyház gondolatához a pápa és a püspök által képviselt gondolatokhoz, és ezt mindig a közösségben teljesíthetjük.
Amikor tehát gondolkodunk a hivatásunkról, akkor mindig ezt a nagy ajándékot köszönhetjük meg, és most is így imádkozunk, hogy mi egy nagy isteni tervnek, isteni valóságnak, isteni ajándéknak vagyunk a hordozói, képviselői, és a nagy ajándék gyümölcseinek a birtokosai és hordozói” – fejezte be elmélkedését Bosák Nándor nyugalmazott püspök atya.

A szentmise végén a jubiláns papok áldása előtt Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök köszöntötte a gyémántmisés Bosák Nándor püspök atyát és az ezüstmisés paptestvéreit, majd a Serra közösség tagjai is jókívánságaikat fejezték ki az ünnepelteknek.

Palánki Ferenc megyéspüspök atya elsőcsütörtök révén délután szentségimádást tartott a társszékesegyházban és közösen fohászkodott a Szent László Imaszövetség tagjaival az egyházmegye papjaiért, valamint új papi és szerzetesi hivatások születéséért.

Kovács Ágnes – Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye