Hírek

Karácsonykor a Megváltó születését ünnepeljük

2023.12.25.

December 25-én Isten Fiának, Jézus Krisztusnak földi születését ünnepeljük. Jézus Krisztus a megtestesült Ige, Isten fia, aki Szűz Máriától született Betlehemben. E születés az üdvtörténet központi eseménye, mert aki született, nemcsak egy az emberek közül, hanem valóságos Isten és valóságos ember egy személyben.I. Gyula pápa 350-ben nyilvánította Jézus születésének napjává …

A kereszténység adventet él – Juhos Imre atya előadása a KÉSZ karácsonyi ünnepségén, Nyíregyházán

2023.12.17.

2023. december 13-án két közösség, a KÉSZ Nyíregyházi Csoportja és a helyi Serra Közösség által szervezett karácsonyi összejövetelen a Nyíregyházi Magyarok Nagyasszonya Római Katolikus Plébánia emeleti termében Juhos Imre atya A kereszténység mint Advent című előadását hallgathatta meg a jelentős számú érdeklődő közönség. „Kimondva-kimondatlanul foglalkoztat minket, hogy hogyan van az, …

350 gyermek regisztrált az Egyházmegyei Szavalóversenyre

2023.12.14.

16. alkalommal rendezik meg az Egyházmegyei Szavalóversenyt, amelynek elődöntőjét tartották december 9-én, három helyszínen: Ajakon, Nyíregyházán és Debrecenben. A szavalóversenyre az óvodás és általános iskolás korosztályból összesen 350 gyermek regisztrált. A döntőt 2024. február 24-én tartják Nyíregyházán. A jó hangulatú műsorral egybekötött találkozók összesen mintegy ezer résztvevője (a versenyző gyermekek, …

KRISZTUS A JÖVŐNK – dokumentumfilm Ferenc pápa magyarországi apostoli látogatásáról

2023.12.07.

Mélyen élnek mindannyiunkban Őszentsége Ferenc pápa magyarországi látogatásának felemelő pillanatai. A történelmi három nap lelkileg is megerősítette a magyar társadalmat, jelentőségét még a nem hívők is megérezték. A Szentatya apostoli útját mutatja be a Krisztus a jövőnk című film – az előkészületektől Ferenc pápa hálaadó imájáig a Santa Maria Maggiore-bazilikában …