A SERRA imaközösség szervezésében folytatódnak az előadások. A következő alkalom ideje szept. 27, szerda este 7 óra. Csordás Gábor plébános lesz az előadó, a téma: Krisztus keresztjének közösségépítő ereje.
Templomtakarítást lesz szeptember 30-án08:15-től, hogy a templombúcsúra rendben legyen a társszékesegyház. Minél több emberre számítunk, hogy az építkezéskor keletkezett portól és piszoktól megtisztítsuk a templomot.
Lelkigyakorlattal egybekötött „Rózsaeső” imaest lesz szeptember 30-án, 16.00 órától az Örökösföldi Isteni Irgalmasság templomban. Bővebb információ a hirdetőtáblán, szórólapok az újságos szekrényen találhatóak
Elkezdődött az elsőáldozásra, és abérmálkozásra készülő fiatalok hittan órája a meghirdetett időpontokban, pénteken 15-18 között. Még van lehetőség jelentkezni.
Plébániai ifjúsági hittanra hívjuk a középiskolásokat, illetve akik előző években bérmálkoztak péntekenként 18.00 órától.
Japán est lesz templomunkban. Október 6-án az esti misét követően 19 órakor hangverseny lesz, amelyen közreműködnek egy Japán iskola zenei tagozatának növendékei és a Cantemus Fiúkórus.
Magyarok Nagyasszonya ünnepén tartjuk templomunk búcsúünnepét. Október 8-án, vasárnap, a délelőtt 10:30-as ünnepi szentmisét Palánki Ferenc püspök atya celebrálja, ekkor áldja meg a kívülről megújult templomot. A mise után ünnepélyesen elhelyezzük a plébánia mellett épülő egyházmegyei rendezvényközpont alapkövét.