Magyarok Nagyasszonya

A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye járványügyi rendelkezéseinek megfelelően nem tartunk nyilvános szentmiséket, illetve közös imádságokat templomainkban március 15-től kezdődően. Hitéleti tanulmányaink is bizonytalan időre az online térbe kényszerülnek. Németh István atya, a Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyház káplánja által vezetett bibliaórák is a honlapunkra költöznek, ahol közre adjuk a Márk evangéliumának adott szakaszához tartozó magyarázatot István atyától.

Munkácsy Mihály: Krisztus Pilátus előtt (1881)

Kora reggel a főpapok a vénekkel és az írástudókkal együtt, vagyis az egész főtanács döntést hozott. Megkötözve elvezették Jézust és kiszolgáltatták Pilátusnak. (Mk 15, 1)

A görög nyelv kiemelten hangsúlyozza (a görög nyelv eredeti fordítása: egyből, ahogy reggel lett), hogy Jézust a zsidó „igazságszolgáltatás” után minél hamarabb át akarják adni a világi hatalmaknak. Mindent megtesznek azért, hogy a lehető leggyorsabban meghaljon Jézus.

Miért volt ilyen fontos Jézus ügyének a lezárása? Miért akartak a főpapok, a vének, az írástudók és a főtanács ilyen hirtelen pontot tenni a Jézus-ügy végére?

Az evangélium nem ad erre a kérdésre pontos választ, de lehet, hogy a főpapok nem akarták elhalasztani a lehetőséget: végre sikerült Jézust megkötözniük és most már meg is ölhetik őt. Ezt pedig gyorsan kellett megtenniük, nehogy a nép lázongjon majd ez ellen, és esetleg kiszabadítsák őt.

Pilátusról Márk evangéliumában csak a szenvedéstörténetben olvashatunk. Ki is volt ez az ember? Tulajdonképpen egy római prokurátorról, Tiberius császár helytartójáról van szó, aki valószínűsíthetőleg 26-36 között volt ezen a poszton.
Lukács evangélista egy kicsit több információval szolgál Pilátus személyéről: „Akkor néhányan hírt hoztak neki azokról a galileaiakról, akiknek áldozat bemutatása közben vérét ontotta Pilátus” (Lk 13,1). Pilátus ebben a részben igen kegyetlen embernek tűnik, hiszen még az áldozatbemutatás közben is képes volt a vérengzésre.
A Pilátusról, mint zsarnokról alkotott képet megerősíti Josephus Flavius zsidó történetíró is. Ha csak egyetlenegy részt olvasunk el vele kapcsolatban, akkor is nyíltan elénk tárul Pilátus kegyetlensége: „Később megint zavargást okozott azzal, hogy a templomi kincset, amelynek korban a neve, 400 stadion hosszúra vízvezeték építésére használta fel. Emiatt a nép felzúdult, és midőn Pilatus Jeruzsálembe jött, zajongva körülözönlötte a helytartói emelvényt. Pilatus azonban már előzőleg értesült a lázongásról, katonáit polgári ruhába öltöztette, és fegyveresen kiküldte, hogy el- vegyüljenek a tömegben; az volt a parancsuk, hogy a zajongók ellen ne használják kardjukat, hanem korbáccsal verjék szét őket. Mikor emelvényéről megadta a jelt – részben a katonák korbácsütései következtében, részben pedig azért, mert menekülő honfitársaik összetaposták őket -, rengeteg zsidó elpusztult. A nép annyira megrémült ezek halálán, hogy elcsöndesedett” (Josephus Flavius: A zsidó háború II.9).
Érdekes, hogy Lukáccsal és Flaviussal ellentétben Márk elbeszélésében nem tűnik fel negatív szerepkörben Pilátus, sőt semmilyen értékítéletet nem mond róla, esetleg még menteni is próbálja a megítélését azzal, hogy el akarja bocsátani Jézust és a későbbiekben átlát a főpapokon.

Miért volt szükség arra, hogy Pilátus is elítélje Jézust?

A 14. fejezetben láttuk, hogy a zsidó igazságszolgáltatás bűnösnek nevezte Jézust – miért van akkor még szükség Pilátus ítéletére is? Több lehetséges magyarázat is van erre a kérdésre. Biztosak lehetünk abban, hogy Jézus korában a zsidó igazságszolgáltatásnak nem volt jogköre halálos ítélet kimondására. Ezért talán fontos az, hogy az állami hatalom mondja ki Jézus halálos ítéletét. Ezenfelül pedig egy másik érv is szól amellett, hogy Pilátus is kimondja az ítéletet. Jézus ugyanis többször megjövendöli a saját halálát Márk evangéliumában, többek között a Mk 10,34-ben is: „Azok halálra ítélik és kiszolgáltatják a pogányoknak, akik kigúnyolják, leköpdösik, megostorozzák és megölik.” Most kezdődik el ennek a beteljesedése, Jézust a zsidók, saját népének a tagjai átadják a pogányoknak, akit a történetben a római helytartó testesít meg.
Milyen érdekes az ember. Tudjuk, hogy a zsidó nép nagy része lázongott a rómaiak ellen, hiszen korlátozták őket a szabadságukban. Hogy valamit elérjenek, most mégis éppen a rómaiakat használják fel. Kiszolgáltatják nekik népük egyik tagját, hogy megszabaduljanak tőle. Ez akár egy elmélkedési pont is lehetne. Mi milyen messzire tudunk elmenni azért, hogy valamit véghez vigyünk?

Pilátus megkérdezte tőle: „Te vagy a zsidók királya?” „Én vagyok” – felelte. (Mk 15, 2)

Jézusra az evangéliumok, ugyanígy Márk evangélista is sok jelzőt használ. Csak a 14. fejezetben találkozhatunk a Messiás, az Áldott Fia, az Emberfia kifejezéssel. Azonban Jézusra vonatkozóan a zsidók királya kifejezés csak és kizárólag a szenvedéstörténetben fordul elő az összes evangélistánál, és érdekes azt is megfigyelni, hogy a nem-zsidók használják ezt a kifejezést Jézusra. Vajon hogy érthette Pilátus ezt a kérdést? Josephus Flavius többször használja a „zsidók királyát” többek között Heródesre is (Ant. 15.373), tehát valószínűsíthető, hogy Pilátus úgy érthette ezt a kérdést: Te vagy az az ember, aki politikai hatalomra akar jutni a zsidók felett?
Jézus pedig válaszol: Te mondod. (Ebben a bibliafordításban „Én vagyok” szerepel, viszont az eredeti görögben „te mondod” található). Nem olyan biztos Jézus válasza: nem is tagadja, nem is állítja azt, amit Pilátus mondott. Jézus nagyon okosan nem mondja meg, hogy milyen értelemben a zsidók királya. Tehát nem tagadja, azt, hogy valóban király, viszont nem lép fel tiltakozólag a rómaiak ellen.

Jézusnak nem az a szerepe, hogy háborút vagy forradalmat indítson valamilyen eszme ellen. Nem azért jött el, hogy a rómaiak elnyomását semmissé tegye. Jézus ettől sokkal több: ő felette áll ezeknek a hatalmi harcoknak. Jézus nem egy politikai harcos, ettől ő sokkal több, jobban felette áll mindennek. Ő az igazi király.

Németh István, káplán

© Magyarok Nagyasszonya-főplébánia